Andi a szombathelyi üzletben már felkészülten várt rám és a családomra. Andi rendkívül jó „menyasszony ismerő”. A találkozás napjáig csak telefonon beszéltünk egymással. De ez neki elég volt ahhoz, hogy tudja, mit is szeretnék. Mori Lee – Patrizia ruhám szerelem volt első látásra.
Az esküvőnk 2013. augusztus 31-én volt.
Imádtam „A Menyasszonyi Ruha” viselésének minden percét.
A koszorúslányok ruháit is Tőle kölcsönöztük. A lányok is nagy örömmel viselték a ruhát egész nap.
Imádtuk Őket! Tökéletes volt! A hatás sem maradt el. Mindenkinek nagyon tetszett a ruhám. Köszönjük szépen!
Zsani és Balú
Köszönök szépen minden segítséget, amit a 2013. 07. 13.-án tartott esküvőmhöz megadtatok nekem! A menyasszonyi ruhám mindenkinek nagyon tetszett és remekül éreztem benne magam az öltöny nagyon elegáns volt és a koszorúslányaim gyönyörűek voltak!
A ruhapróbák a kanizsai szalonban igazán jó hangulatúra sikerültek!
Köszönöm szépen
Kéri- Trojkó Kitti
Kedves Mary’s-es lányok!
Kicsit megkésve, de küldöm szeptemberi esküvőnkről készült képeinket. Az Azzura ruha volt az enyém, nagyon jól éreztem magam és a vendégeknek is nagyon tetszett, igazi hercegnő lehettem.
Köszönöm szépen a segítséget és a szakszerű munkát!
Köszönettel,
Peszleg-Tóth Brigitta
Köszönöm a segítségeteket a leggyönyörűbb ruha választásához. Így lett tökéletes a mi napunk!
Szabó-Kreiner Petra
Köszönjük szépen a gyönyörű ruhát és az öltönyt! Külön köszönet Tündinek, hogy ajánlotta nekem ezt a gyönyörű szép ruhát!
Judit és Alex
Köszönjük szépen nektek, hogy életünk legszebb napját még szebbé tettétek a gyönyörű ruhákkal!
Molnár Mónika és Kámán Arnold
2013. augusztus 31-én volt az esküvőnk és a csodálatos Maggie Sottero ruhámat Tőletek kölcsönöztem, a zalaegerszegi szalonból. Mikor először megláttam ezt a ruhát, tudtam ő kell nekem, és a döntésemben nagy segítségre volt Tündi is, ezúton is köszönöm neki, hogy megerősített a helyes döntésben és mindenben segített. Csodálatos volt a nagy napunk amihez hozzájárult a tökéletes ruhám is. Mindent nagyon köszönök Nektek, és azt kívánom, hogy a jövőben még több menyasszonyt segítsetek, hogy Mindenki azt érezhesse amit én azon a napom: Ez a Tökéletes nap az életemben! Köszönöm a munkátokat és a csodálatos ruhát!
Kovács Vanda
2013. augusztus 17-én volt az esküvőnk. Ruhámat a Mary’s Szalonból kölcsönöztem Szombathelyen. Ronald Joyce Dakota ruhája szerelem volt első látásra! Gyönyörű és egyedi. Egy élmény volt viselni. Menyecskeruhámat – ami szintén fantasztikus – és a kis koszorúslányok ruháit is nálatok választottuk. Szeretném megköszönni Andinak a segítséget, és főképp a türelmét!
További jó munkát kívánok Nektek, és rengeteg boldog menyasszonyt!
Hajni
Július 13.mondtuk ki a párommal a boldogító igent, és büszke voltam a csodálatos ruhámra, amit azóta is nagyon dicsérnek. Még egyszer köszönök mindent, a sok segítséget és a csodás ruhácskámat!
Thummerer Kitti
Kedves Mary’s Szalon!
Köszönöm Nektek életem legszebb ruháját, melyet a kanizsai szalonban kölcsönöztem. Nagyon boldog voltam, elvarázsoltam a Páromat és a vendégeket is! Köszönöm Lányok a sok kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam.
Kívánom,hogy legyen sok-sok Boldog Menyasszonyotok,amilyen én is voltam!
Martinkovics Dóra